Az alsó és felső szemhéj kontúrjának tetoválásával tartós hangsúlyt kapnak a szemeid.

Ránézésre a szemkontúr pusztán egy vonal, valójában azonban többféle technikával dolgozunk. Nemcsak a szimmetriára kell hangsúlyt fektetni, de figyelembe veszem a szemek formáját, méretét, a vendég arcformáját, meghatározó színeit, korát és természetesen, azt, hogy a vendég milyen hatást szeretne elérni. Ezek a technikák a következők:

Szempillasűrítés

Amikor a szempillák tövébe húzunk vonalakat, pöttyöket, ezáltal optikailag a hiányos szempilla sort sűrítjük. Ez esetben a végeredmény nem ad egy határozott kontúrt. A szempillasűrítés alkalmazható az alsó és felső szemhéjon egyaránt. Azoknál, akik kis szemmel rendelkeznek, alsó kontúr helyett leggyakrabban ezt a megoldást javaslom, mert ez adja a legszebb és legtermészetesebb eredményt, hiszen az alsó kontúr vonal látszólag összehúzhatja, kisebbítheti a szemet.

Hagyományos normál alsó illetve felső kontúr

A szempillák tövébe és valamivel fölé egyenletes és szabályos vonalat húzunk, amely olyan hatást kelt, mintha szemceruzával sminket készítenénk. A hagyományos kontúr szinte mindenkinek jól áll, nem feltűnő, nem hivalkodó tetoválás. A választott szín természetesen szintén befolyásolja a hatást, hiszen a fekete határozottabb, a szürkés, barnás árnyalatok lágyabb végeredményt biztosítanak.

Erőteljes vastag kontúr, extra kontúr

Ez technikáját tekintve megegyezik a hagyományos kontúr elkészítésével, a tű (higiéniai modul) típusában azonban lehet eltérés. Az erőteljes kontúrt csak felső szemhéjon alkalmazzuk formai és optikai okokból, tusvonalhoz hasonló hatású. A kontúr formája, öblösödése és vége attól függ, hogy a vendég szemének és arcának formája mit kíván meg. A cél mindig az, hogy az előnyös tulajdonságokat hangsúlyozzuk, így a kevésbé előnyös részletek a háttérbe szorulhatnak.

Dupla felső kontúr

Az a technika, amikor egy fekete felső kontúr közvetlen fölé, egy vékonyabb második, szem színét kiemelő színt tetoválunk, ami lehet például, smaragd zöld, azúr kék, levendula lila stb. Nem hivalkodó tetoválás.

Füstös szemhéjsatírozás

Amikor egy hagyományos felső kontúrt elsatírozunk olyan módon, mintha a szemceruzánkkal készített kontúrból nagyon enyhe füstös hatású sminket készítenénk. Ennél a technikánál kismértékű a satírozás, a kontúr feletti kis területű bőrrész lágy tetoválását értjük.

Butterfly szemhéjsatírozás

Ennél satírozási technikánál 2-3 színnel dolgozunk a mozgó szemhéj egy részén, mely színek lehetnek visszafogottak és feltűnőbbek is, a vendég ízléséhez igazítva. Mint minden tetoválást, ezt is gondos, milliméter pontosságú tervezés előzi meg. Sminkelt hatást érünk el vele, mindig a kevesebb több elvét figyelembe véve, ezért bármikor bárhova hordható, szem színét kiemelő végeredményt kapunk. Azoknak ajánlott, akiknek látványosabb kell, mint a hagyományos stílusú tetoválás és a nappali sminkhez hasonló eredmény minden nap viselni akarják és tudják.

Árak

Szemkontúr tetoválás normál (szempillatő sűrítés + természetes/vékony kontúrvonal): 45 000 Ft

Szemkontúr tetoválás vastag (szempillatő sűrítés + vastag kontúrvonal): 55 000 Ft

Alsó szemkontúr tetoválás (ha felső kontúrral egyidőben készül): 20 000 Ft , csak az alsó önmagában: 25 000 Ft

Dupla felső kontúr: 45 000 Ft

Füstös (felső) szemhéjtetoválás: 50 000 Ft

Butterfly (max.2-3 színnel): 55 000 Ft

A beavatkozás ideje: min. 2 óra